Benutzerin:Juliana/Sylvia Plachy

aus Wikipedia, der freien Enzyklopädie
Zur Navigation springen Zur Suche springen

Sylvia Plachy (*1943 in Budapest) ist eine ungarisch-US-Amerikanische Fotografin.

Sylvia Plachy stammt aus einer ungarischen Unternehmerfamilie. Ihr Vater war der ungarische Ingenieur Vilmos Plachy, der zusammen mit Károly Szabó um 1940 die ungarische Zweigstelle der Brunsviga-Schreibmaschinenwerke in Budapest aufbaute und leitete, ihre Mutter war Jüdin, die sich während des 2. Weltkrieges versteckt halten mußte. Nach dem 2. Weltkrieg erlitt die Familie Repressionen von den kommunistischen Machthabern, aufgrund welcher sie nach dem Aufstand 1956 beschloß das Land zu verlassen. Mit einem Pferdewagen wanderten sie erst nach Österreich aus und zogen 1958 schließlich in die USA und ließen sich im Stadtteil Queens in New York nieder. 1963 erhielt sie die amerikanische Staatsbürgerschaft. Ein Jahr später begann sie zu fotografieren und studierte Fotografie am Pratt Institute unter André Kertész


1964-ben kezdett el fényképezni; a Pratt Institute-ban fotográfiát tanult, többek között André Kertésztől. Kertész és tanítványa között bensőséges amolyan nagyapa-unoka kapcsolat alakult ki. Az iskola elvégzése után Plachy statisztikusként, majd egy fényképtárban dolgozott.

1973-ban született meg fia, a későbbi Oscar-díjas Adrien Brody, aki hamarosan anyja kedvenc modellje lett. Férje, a lengyel és zsidó származású Elliot Brody történelmet tanított.

1974-ben Plachy a Village Voice munkatársa lett. 1977-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott. Munkássága [szerkesztés]

Első fotóalbuma, az Unguided Tour, 1990-ben elnyerte az év legjobb publikációjának kijáró Infinity-díjat. 1996-ban kiadott Red Light című albuma az amerikai szexipar illusztrációja, képeihez James Ridgeway írt szöveget. Harmadik kötete 2000-ben jelent meg, Signs & Relics címmel, Wim Wenders bevezető szövegével. A kötet képeit Budapesten is bemutatta a Magyar Fotográfusok Házában.

Önarckép hazatérő tehenekkel című nagyrészt Magyarországon fotózott könyve 2004-ben jelent meg, s elnyerte a Golden Light-díjat.

„A rövid képkísérő szövegek és a rendkívüli képek, az Önarckép hazatérő tehenekkel című könyvben úgy alkotnak egy közös világot, ahogyan egy kelet-európai ember személyes történetének anyaga összefűzi a tényt, az emlékezést és az álmot. Plachy kísértetjárta fotói tökéletesek a maguk tökéletlenségében, mentesek a fölösleges súlytól, mindegyik az ő önarcképe – de valahogyan belülről kifelé“ – írta az album ajánló soraiban Jim Jarmusch filmrendező.

2006. május 4. és június 4. között a Budapest Galéria Kiállítóházában kiállítás nyilt negyedik kötete fényképeiből. A rendezvénnyel kapcsolatosan Plachy a következőket nyilatkozta:

„A kiállítás egy kelet-európai személy egyéni történelme és korai éveinek összegzése Magyarországról, amit 1956-ban hirtelen elhagyott. Azt gondoltam sohasem adatik meg nekem a visszatérés, de mint egy szellem, újra meg újra visszatértem. Mindegyik utazás, különösen az elején csodálatosnak látszott: megöleltem barátaimat, és kamerámmal ide-oda úsztam a múltba. Negyven év ide-oda utazásai alatt visszahoztam ezeket a képeket és történeteket, és csokorba szedve felajánlom gyerekkori emlékezetem oltárára. A számkivetettség elkerülhetetlen, akár maradsz akár mégy. Az Egyesült Államokban magyar-amerikainak neveznek, Magyarországon amerikás-magyar vagyok, és mindkét nyelvet akcentussal beszélem. Végül is nagyon köszönöm szüleimnek, hogy elvonszoltak/vittek innét korai gyerekkoromban, köszönöm humánusságukat, intelligenciájukat és bátorságukat, melyek még most is vezetnek engemet. Kívánnám, hogy most itt lehessenek.”

Rengeteg egyéni kiállítása volt világszerte. Képei az Aperture, az Artforum, a Fortune, a Grand Street, a Granta, a Metropolis, a The New Yorker, a The New York Times Magazine, a The Time, a The Smithsonian és a Wired magazinokban is megjelentek, és ő volt a Village Voice vezető fotográfusa. Művei a New York-i és a San Franciscó-i Museum of Modern Art, a George Eastman House, illetve a párizsi Bibliothèque Nationale gyűjteményében is megtalálhatók.

2004-ben a WIPI (Women in Photography International) neki ítélte a Lucie-díjat. (A korábbi WIPI által díjazott női fotográfusok között találhatjuk például Berenice Abbott-ot (1991) és Annie Leibovitz-ot (2003) is.)

Richard Avedon a következőképpen jellemezte Sylvia Plachy-t: „Megnevettet és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell.“

Plachy was born in Budapest, Hungary. Her Jewish mother was in hiding in fear of Nazi persecution during World War II.[1]

Plachy's photo essays and portraits have appeared in The New York Times Magazine, The Village Voice, The New Yorker, Granta, Artforum, Fortune, and other publications. They have been exhibited in galleries and museums in Berlin, Budapest, Chicago, Minneapolis, New York, Paris and Tokyo.

Sylvia Plachy's book, Self Portrait with Cows Going Home (2005), is a personal history of Central Europe with photographs and text, received a Golden Light Award for best book in 2004. Her first book, Sylvia Plachy's Unguided Tour, won the Infinity Award from the International Center of Photography for best publication in 1991.

Her other books are Red Light: Inside the Sex Industry with James Ridgeway (1996) and Signs & Relics (2000) and Goings On About Town: Photographs for The New Yorker (2007). Plachy has been honored with a Guggenheim Fellowship and a Lucie Award (2004). She has taught and lectured widely.

Plachy lives in New York City and is the mother of César Award and Academy Award-winning actor Adrien Brody.