Diskussion:Kurt Possanner von Ehrenthal

aus Wikipedia, der freien Enzyklopädie
Letzter Kommentar: vor 12 Jahren von Rita2008 in Abschnitt INO
Zur Navigation springen Zur Suche springen

INO[Quelltext bearbeiten]

Bitte den Begriff für WP:OMA erklären. --Rita2008 (Diskussion) 17:30, 3. Apr. 2012 (CEST)Beantworten


Der erste Meldezettel ist mit 18. November 1918 datiert. Die erste Adresse in Wien lautet 3. Bezirk Klagbaumgasse Nr. 11, 4. Stock, Tür 4. Als Berufsbezeichnung ist „Seekadett“ vermerkt, Geburtsort ist Hall in Tirol, die Heimatzuständigkeit ist mit Bad Ischl in Oberösterreich angegeben, als „frühere Wohnung“ wird „Hotel Regina, Maximilianplatz“ (heute Rooseveltplatz) angeführt. Am 8. Dezember 1918 verlegte er den Wohnsitz nach Wien 4, Wiedner Hauptstraße 40/I/4, am 14. Dezember an die Adresse Wien 8, Lange Gasse 49 (Pension Zipser), am 19. 12. 1918 nach Wien 9, Hebragasse 7/I/13. Am 10. 2. 1920 meldete er sich nach Leoben in der Steiermark ab. Am 21. 3. 1921 kam er von Ungarn („Csot'Tabor, Ungarn“) erneut nach Wien („Seeoffizier a.D.“). Als Adresse ist Wien 18, Dempschergasse 3/3/52 angeführt. Am 22. 6. 1921 verzog er nach unbekannt. Am 12. August 1922 scheint er an der Adresse Wien 15, Zinkgasse 23/II/21 (aus dem „Hotel Freudenau“ Wien 2 zuziehend) auf. Er bezeichnet sich als „Leutnant der Handelsmarine“. Unter Abmeldung ist vermerkt: „laut Bericht vom 6. 11. 1925 seit 21. 3. 1925 ‚Steinhof‘“. Bereits vom 27. 12. 1924 liegt ein Schubhaftzettel mit der Berufsangabe „Stud. d. Med.“ vor. Er wurde am 28. 12. 1924 auf die „Schmelz“ überstellt. Weitere Angaben oder Akten gibt es dazu nicht. Am 1. September 1925 übersiedelte er von der „Zinckgasse (Steinhof) Nr. 23“ nach Wien 14, Meiselstraße Nr. 37/I/11. Als Beruf ist „Hochschüler, Leutnant a.D.“ angeführt. Zum 30. Oktober ist festgehalten: „vor ca. 2 Monaten unbekannt wohin“ verzogen. Der letzte Meldezette, der keine Hotelmeldung betrifft, datiert vom 10. Juni 1927. Diesmal wohnte er in Wien 13, Linzer Straße 13/3/4. Eine frühere Wohnung ist nicht angeführt. Am 5. 8. 1927 wurde er abgemeldet nach „Spital“. Von 4. auf den 5. Oktober 1927 übernachtete er als „stud. phil.“ im „Hotel Wimberger“, Wien 7, Neubaugürtel 34'38. Es folgen für die kommenden Jahre mehrere kurze Aufenthalte in verschiedenen Wiener Hotels. Die Berufsbezeichnung lautet nun Journalist. Die letzte Meldung datiert vom 6. März 1932. Den ordentlichen Wohnsitz hatte er zu dieser Zeit in Berlin, Friedrichstraße Nr. 113. Nach Wien kam er von München. Dorthin reiste er auch noch an diesem Tag ab. Vermutlich hatte er eine Nacht im „Hotel Kummer“, Wien 6, Mariahilfer Straße 71 a, verbracht, wo er auch den „Meldezettel für Reisende“ ausstellte.

ungarischer Text[Quelltext bearbeiten]

VÁZLATOK AZ OROSZ HÍRSZERZÉS TÖRTÉNETÉBŐL Von Possaner báró és doktor Haimzot* 1933.márciusának közepén a német újságokban tájékoztató jelent meg: „A néhány éve Berlinben élő Kurt Possaner osztrák állampolgárt, aki egy héttel ezelőtt letartóztatásra került nemkívánatos politikai tevékenység végzésének gyanújával, tegnap Berlinből az osztrák határra szállítás közben lelőtték”. A hatalomra törő nácik így számoltak le a berlini rezidentúra egyik legértékesebb, A/270 számú forrásával. A rezidentúra munkatársai 1931. november 16.-án ismerkedtek meg vele, amikor a SzU Berlinben lévő képviseletén megjelent egy látogató. Erősen feldúlt volt és bejelentette, hogy tájékoztatást tud adni egy olyan ügyről, amely közvetlenül érdekelheti a Szovjetuniót. Ekkor, egyúttal, hozzátette, hogy meglehetősen szűkös anyagi helyzetben van és szolgálataiért egy bizonyos összeget szeretne kapni. A beszélgetés során kiderült, hogy a látogató – Kurt von Possaner báró, osztrák állampolgár, aki egy régi arisztokrata családból származik, az osztrák fasiszták vezérének Stharemberg hercegnek a rokona, Németország nemzetiszocialista munkáspártjának (NSDAP) tagja és az legutóbbi időkig – Münchenben, a pártvezetés főhadiszállásán a „Barna házban” működő hírszerzés egyik osztályának a vezetője. Nemrégiben ismertté vált számára, hogy a párt vezetői felvették azon személyek listájára, akiket likvidálni kell a nemzeti-szocializmus vezérei és a rohamosztagok vezetői közötti hatalmas véleménykülönbségekkel összefüggésben. Ezeket az értesüléseket az is alátámasztotta, hogy Possanert váratlanul elbocsátották és még a fizetését sem kapta meg. A berlini rezidentúra azonnal igyekezett megszervezni a képviselet látogatója által közölt adatok operatív ellenőrzését. Az történt, hogy a segítség váratlanul és kívülről érkezett… a helyi sajtótól. 1931. november 28-án az egyik, a fasisztákkal szemben ellenzéki újság elhatározta, hogy leleplezi a párton belüli leszámolásokat és szenzációs cikket közölt a „Barna házban” meglévő és meggyilkolásra kijelölt NSDAP tagok listájának létezéséről. A személyek között,

  • Forrás: Ocserki isztorii rosszijszkoj vnyesnyej razvédki II. kötet.

194 akik a listán szerepeltek, megtalálható volt Possaner neve is. A publikációból következett, hogy a nemzeti-szocialista párt titkos részlegének második osztályán dolgozott. Ez volt a rohamosztagosok titkos hírszerzése, melyet Waldekom von Pirmont herceg irányított. A soron következő beszélgetésen Possaner beszélt életének néhány epizódjáról. Ezek úgy jellemezték őt, mint bátor és határozott embert bizonyos kalandor hajlamokkal. Possaner tizenöt éves korában kadét-iskolába került, ahol sokoldalú katonai képzésben részesült. Az I. világháború idején az osztrák flottánál szolgált, majd a befejeződését követően és a flotta széthullása után egy lőporgyárban dolgozott. Erre az időre tehető a báró részvételének kezdete a nemzeti-szocialista irányultságú szervezetekben. Egyidejűleg, valószínűleg származása okán, elkötelezett maradt a királyság eszméjéhez és részt vett a titkos monarchista szervezet tevékenységében, amely direktíváit Svájcból kapta az ott száműzetésben élő volt osztrák császártól, I. Károlytól. Egyszer az épületben, ahol e szervezet gyűlt össze titokban, az osztrák rendőrség váratlan házkutatást hajtott végre. Néhány összeesküvőt letartóztattak, a levelezést, többek között a volt császár személyes utasításait, elkobozták. E művelet idején Possaner az épületben tartózkodott és elhatározta, hogy megmenti a császárt kompromittáló dokumentumokat. Sikerült eljátszania a rendőrök előtt egy véletlenül előfordult látogató szerepét és őt nem vitték be a többiekkel együtt a rendőrségre, hanem egy rendőrfelügyelő felügyelete alatt abban a helyiségben maradt, ahol az elkobzott dokumentumokat őrizték. Kihasználva azt a pillanatot, amikor a felügyelő rövid időre a szomszédos szobába távozott, Possaner gyorsan a ruhája alá rejtette a dokumentumokat és, egy keveset kivárva, engedélyt kért a visszatérő felügyelőtől, hogy kimehessen WC-re. A felügyelő engedélyezte és Possanernek sikerült kimenekülnie az épületből. Az ezt észrevevő felügyelő tüzet nyitott az ablakból, ám Possanernek sikerült felszívódnia. Eljutott egy dominikánus kolostorig, ahol három napon át rejtőzködött egy földalatti helyiségben a koporsók között. A báró tette nem maradt észrevétlen. A császár melegen fogadta őt Svájcban, levette saját egyenruhájáról a „Vaskorona” rendet és a köszönet jeleként Possaner mellére tűzte. Ez az epizód - az értékelés illusztrációja, melyet maga Possaner adott önmagáról a rezidentúra munkatársaival folytatott beszélgetés során. „Én, – jelentette ki, – természetemnél fogva aktív személyiség vagyok, mindig hűséges katona voltam és feltétel nélkül kockáztattam az életemet”. Az 1931 decemberben folytatott beszélgetés alkalmával Possaner a következőképpen magyarázta motivációját, amely a szovjet képviselethez fordulását késztette. 195 Az I. világháború után, a gyárban dolgozva, hosszú ideig hitte, hogy Hitler őszintén harcol a szocializmusért és pártja antikapitalista. Aktív karaktere és személyes adatai lehetővé tették pártbeli előrejutását és a párt hírszerzése egyik osztályának vezetői posztjának betöltését. Ez a munka a párt sok kulisszatitkát feltárta előtte. Megtudta, hogy a nagytőke finanszírozza a nácikat, és amikor a párt vezetőinél megjelentek a nagy fizetések, a saját személygépkocsik és fényűző kastélyok, megjelentek nála a kétkedés első jelei. Possaner nem titkolta elégedetlenségét környezete előtt. Ez az első időkben kedvező volt számára. Ugyanakkor, amikor hangosan kifakad Georing magatartásán, aki homoszexuális kapcsolatokkal rendelkezett, mindenki elfordult tőle a Georingtől való félelmében. Elkezdtek pletykákat terjeszteni, hogy ő állítólag párttitkokat ad ki állami szerveknek. Következett elbocsátása fizetés nélkül. Nem kívánván a konfliktus kiéleződését, a párt vezetése Possanernek kompromisszumot ajánlott: tartózkodik mindenféle kritikától a párt tekintetében, a párt pedig rehabilitálja őt, melyről kiad egy hivatalos dokumentumot. Egy ilyen dokumentum valóban kiadásra került a részére. Sőt, mi több váratlanul felajánlották neki az osztrák „Heimwehr” 35 hírszerzésének vezetői posztját Bécsben. A mi részünkről Possanernek havi díjazást ígértek, és szavukat adták, hogy lebukás vagy más nem kívánatos helyzet esetén nem hagyjuk sorsára, és lehetőséget biztosítunk, hogy menedéket leljen a Szovjetunióban. Possaner egyetértett ezekkel a feltételekkel és kérte ellenőrizzék őt és győződjenek meg, hogy ő valóban 100 %-ig szolgál bennünket. 1931 decemberétől Possanerrel, mint információs forrással, megkezdődött az aktív munka. Az általa prezentált kapcsolati lista nagy benyomást tett. Ebben szerepelt az akkori időszak teljes náci vezetése: Hitler, Himmler, Geobbels, Rosenberg, Reom, Strasser, azok segédtisztjei, bizalmi emberei és barátaik, az SA és SS osztagok vezetői, valamint néhány külföldi diplomata és különböző európai országok hírszerzésének vezetői. A Központnak megküldve az anya- gokat Possanerre vonatkozóan, Berlinből a rezidens a következőket írta: „Nem szükséges sokat beszélni arról a gyakorlati és potenciális értékről, melyet A/270 képvisel. Ez – az első valóban komoly forrás a nemzeti-szocialisták vonatkozásában, vagyis azt a pártot illetően, amely ma a legnagyobb szerepet játssza, és amely az utóbbi időben egy sor győzelmet aratva készül a hatalomra jutásra. A/270 nemcsak mint a hitleristák hírszerzésének volt vezetője értékes számunkra, hanem mint olyan személy, aki bent maradt a pártban és valóban jelentős kapcsolatokkal rendelkezik”. Kezdetben Possaner maradéktalanul igazolta a rezidentúra reményeit. Írásos formában adta át a rendelkezésére álló információkat – a nemzeti-szocialista 35 ”Heimwehr” – fegyveres szervezet Ausztriában 1919-1938 között, melyet a forradalmi mozgalmakkal szembeni küzdelemre hoztak létre. 1930-tól nyíltan fasiszta jelleget öltött. 196 párt tevékenységéről, annak vezetőiről, a párt hírszerzésének tevékenységéről, egy sor más, az ország belpolitikai helyzetére vonatkozó kérdésekről. Ugyanakkor a rezidentúra előtt felvetődött a kérdés: hogyan tovább? A forrás erre az időre már nem foglalt el vezetői posztot a pártban, a neki felajánlott ausztriai „Heimwehr” vezetése jelentősen szűkítette információszerző lehetőségeit. Ebben a helyzetben, figyelembe véve, hogy a párton belül a Possaner körüli szenvedélyek kissé csillapultak, a rezidentúra javasolta neki, hogy keressen módszereket a náci vezetők bizalmának visszaszerzésére, és újra foglaljon el vezető pozíciót a párt hírszerzésében. Possaner lelkesen látott hozzá ennek a javaslatnak a megvalósításához. Visszatért Münchenbe és, felhasználva kapcsolatait, sikerült felkeltenie a nácik külpolitikai hírszerzése főnökének Motznak az érdeklődését, aki a külső hírszerzés keleti osztályának vezetését ajánlotta fel neki. Mellesleg, a Motz-cal folytatott beszélgetésben Possaner érdekes információt kapott arról, hogy a nemzeti-szocialisták, bízván a gyors hatalomra kerülésben, már a jövendő kormány kész „vázával” rendelkeznek. Többek között a Külügyminisztérium ügyeivel Rosenberg foglalkozik, a jövendő külső hírszerzésével – Motz. Helyzetének megszilárdítása érdekében Possaner igyekezett aktivizálni kapcsolatit a „Barna ház”-ban: Motzon kívül találkozott Rosenberggel, de Moulen gróffal, Hilmar von Deekennel és más befolyásos nácikkal. 1932. márciusban a rezidentúrától kapott feladat alapján elkészítette és átadta a „Barna ház” részletes tervrajzát. Ám nem minden ment simán. Még 1932. januárban a rezidentúra azt írta a Központnak: „A/270 ellenségei, akik elérték kompromittálását és ezzel együtt az aktív munkától való eltávolítását, a jövőben is szoros megfigyelés alatt tartják A/ 270-et”.Ezek a félelmek igazolódtak. Pessaner ellenségei különböző pletyká-kat kezdtek terjeszteni a „Barna ház”-ban, igyekezvén befeketíteni őt. Motz javaslata a hírszerzéshez történő átkerülésről függőben maradt. Amikor 1932. április 9-én Possaner Münchenből Berlinbe utazott a rezidentúra munkatársával való találkozóra, az Anhalt állomásra megérkezve az SS ott tartózkodó vezetőjének utasítására a rendőrjárőr őrizetbe vette. Possanernél revolvert találtak, valamint egy fényképtöredéket, melyen a „Barna ház” tervrajzával. Kezdetben közölték vele, hogy Anglia számára végzett kémkedés gyanúja miatt veszik őrizetbe. Ugyanakkor a vád annyira ostoba volt és bizonyíték nélküli, hogy azonnal el is álltak tőle, ám kijelentették, hogy az engedély nélküli fegyverviselésért bíróság elé állítják. Possanert a bíróság 1932. április 22.-én 100 márka pénzbüntetésre ítélte. Szabadon bocsátották a berlini Moabit börtönben töltött előzetes letartóztatásból és április 24.-én megjelent a találkozón. Meg kell jegyezni, hogy a viszontagságokat, melyekről Possaner jelentést tett a rezidentúrának, a rezidentúra vezetése igyekezett leellenőrizni és minden 197 alkalommal igazolódott a forrás őszintesége. Így ebben az esetben is a rezidentúra lehetőségein keresztül beszerezték a Possanerrel kapcsolatos nyomozati anyagot, amely megerősítette, hogy igazat mondott. Possaner, többek között, tájékoztatott, hogy Münchenben találkozott a „Heimwehr” osztrák ifjúsági szervezetből ismert régi barátjával Robert Levinnel és felújította vele kapcsolatát. A Possaner figyelését végző SS munkatársak azonnal regisztrálták ezt és mivel Robert Levin az SA tagja volt követelték tőle, hogy ő figyelje meg Possanert. Ennél arra hivatkoztak, hogy Possaner, állítólag… francia kém. Robert Levin azonnal beszámolt erről Possanernek. Ez sem segített. 1932. május 19.-én Münchenben, abba a lakásba, ahol akkor feleségével élt, berontottak a bűnügyi rendőrség beosztottai és házkutatást végrehajtva mindkettőjüket letartóztatták. Ez alkalommal nem kevesebbel vádolták meg, mint „Hitler meggyilkolására szervezett összeesküvéssel”. A vád légvárakra épült, és május 25-én ugyanolyan váratlanul szabadlábra helyeződött, mint ahogyan letartóztatták, ám „nemkívánatos külföldiként” kiutasították Bajorországból. Ugyan ilyen határozatot hozott Poroszország rendőrségi hivatala is. Possanernek ismét el kellett utaznia Bécsbe. A rezidentúra megértette, hogy az ilyen események után Possaner nem rendelkezik az NSDAP-re vonatkozó információszerző lehetőséggel, ugyanakkor nem akarta elveszíteni őt, mint a hírszerző munkában nagy tapasztalatokkal rendelkező segítőt. Ezért javasolták neki, hogy állítsa helyre kapcsolatait Ausztria monarchista köreiben és szilárdítsa meg ott helyzetét. A forrás biztonsága érdekében a vele való kapcsolattartást néhány hónapra megszakították. Mint mindig, Possaner aktívan fogott hozzá az új megbízatásnak, viszonylag gyorsan helyreállította és megerősítette kapcsolatait Ausztriában a monarchistákkal, többek között Albrecht főherceggel. Júliusban a monarchisták megbízásából Berlinbe utazott. Ugyanakkor október végén a találkozón közölte, hogy a monarchista szervezetekben történő munkavégzésnek nincs értelme. Ezek besározódtak kicsinyes intrikákkal, pletykákat gyűjtenek és egyhelyben topognak. A tartó tiszt azon kérdésére, miként képzeli el jövőbeni tevékenységét, azt válaszolta: „már vártam ezt a kérdést, mivel magam is megértem, hogy fizetést kapni, és semmit nem tenni érte nincs erkölcsi alapom; most azt látom, hogy a nácikkal való konfliktusom eredményeként, erősen kompromittálódtam és nem valószínű, hogy el tudok helyezkedni bármilyen, az önök számára érdekes szervezetnél”. „Széttárta kezeit, – áll a Központnak küldött levélben, – és közölte: „Látom, hogy nincs más választásom, mint golyót röpíteni a fejembe. Amikor önökhöz jöttem, mindent elmondtam, amit tudtam és most, amikor nem tudok már semmit sem adni, nem akarok a terhükre lenni”. Már arra gondol, hogy nem kellene-e elkezdenie oroszul tanulnia és elutazni a Szovjetunióba még akár fekete munkásként is. Általánosságban A/270 letargikus állapotban van”. 198 Ezt a hangulatot bizonyos mértékig sikerült oldania a rezidentúra munkatársainak, akik azt tanácsolták neki, gondolkodjon azon, nem tudna-e beszervező munkával foglalkozni, miközben távol tartaná magát a náciktól és más politikai pártoktól. Possaner felélénkült. Hamarosan hozott egy kapcsolatait tartalmazó listát, amely 51 főből állt, melybe megtalálhatók voltak politikusok, nagyiparosok, újságírók, katonák, külföldi diplomaták és más személyek Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Magyarországról, Romániából, Lengyelországból Csehszlovákiából. E lista alapján lehetőség volt a beszervező munka alanyainak kiválasztására. 1932. végére Possaner megnyert a szovjet hírszerzés számára egy értékes forrást „Szürpríz”-t – „Meglepetést”. „Meglepetés” a német hadügyminisztérium hírszerző csoportfőnöksége munkatársa volt, szolid kapcsolatokkal rendelkezett és hat hónap alatt – 1932-től szeptembertől 1933 februárig – 34 értékes információs anyagot adott át Possanernek. Ezek értesüléseket tartalmaztak a honvédelmi minisztérium hírszerzésének felépítéséről és vezető állományáról, e hírszerzésnek Lengyelországban, Jugoszláviában és Ausztriában végzett munkájáról, a minisztérium ügynökeiről, a fehérgárdista vezetők között. Az információk, melyeket „Meglepetés”-től kaptak, megvilágítottak egyes nemzetközi kérdéseket, többek között a helyzetet a Balkánon, a náci párt vezetésében, ezen belül a Geobbels és Hitler közötti kapcsolatot. Szintén érdeklődésre tartott számot az arra vonatkozó értesülés is, hogy milyen információkkal rendelkezett a német katonai hírszerzés a Szovjetunióról. 1933. februárjának elején, amikor a nácik már hatalomra kerültek, a Központ ismételten kifejezte aggodalmát Possaner sorsát illetően. „Az utóbbi napok eseményei, – állt a rezidentúrának küldött levélben – mint az Önök számára is érthető, kedvezőtlenül tükröződhetnek A/270 helyzetére is, és ennek függvényében alakulhat a munka „Meglepetés”-sel is. A/270 helyzete oly nagyon veszélyes, hogy mi hajlunk arra, hogy haladéktalanul utazzon haza szülőföldjére. Az az egyetlen eset, amikor A/270-nél az állomáson történt letartóztatása alkalmával megtalálták a „Barna ház” tervrajzának fényképét, elegendő, hogy a leghatározottabb módon leszámoljanak vele, márpedig A/270 bűneinek száma a párt szerint több, mint elegendő”. Az, hogy Possaner miért nem utazott el Ausztriába, az archív anyagokból nem derül ki. Ám alaposan feltételezhető, hogy a nácik ott is megtalálták volna. 1933. március 8-án a Központba sürgős távirat érkezet Berlinből a rezidentúrától: „6.-ról 7.-re virradó éjszaka A/270-t letartóztatták …Intézkedéseket tettünk a letartóztatás okának megállapítására”. 1933. március 20-án újabb sürgős távirat érkezet a Központba: "március 16.-án A/270-t bűncselekmény hiányában szabadon engedték. Még azon a napon hazatért, ahonnan gondtalanul a városba távozott. Otthon többet nem jelent meg. Felesége intézkedéseket tett felkutatására. Holttestét a Potsdam 199 közelében lévő erdőben találták meg. A/270-t „régi barátai” gyilkolták meg. Mivel a holttest erősen eltorzult (számos késszúrás és lőtt seb), őt nem engedték a közelébe… A feleség március 18-án részt vett a temetésen”. A Possaner meggyilkolásával kapcsolatos események utóellenőrzésekor a rezidentúra az egyik reménykeltő forrásától az alábbi tájékoztatást kapta: ”Possaner a rendőrségi börtönben ült és március 15-én az SA követelésére onnan kiadták, állítólag azért, hogy átvigyék Münchenbe, ahol őt körözik valamilyen ügy miatt. Március 15-én kivitték Potsdam határán túlra és a Michendorf falucska melletti erdőben „szökés közben” agyonlőtték”. Azok között az információk között, melyek Possaner halálának körülményeivel kapcsolatosan a rezidentúrához eljutottak, volt olyan is. „ Holttestét Michendorf mellett találták meg. A helyi rendőrség első jelentésében az szerepelt, hogy öngyilkosság történt. Jelenleg, mint „szökés közben” agyonlőttet tartják nyilván”. Ennek az információnak a forrása, akit a rezidentúra A/331. számon tartott nyílván, természetesen el sem tudta képzelni, hogy hasonló sors vár reá is. 1932. elején a berlini rezidentúra egyik ügynöke megismerkedett dr. Karl Haimzot ideggyógyásszal, a nemzeti-szocialista párt volt tagjával. Addigra Haimzot már nem volt tagja a pártnak és ellenzéki módon viszonyult hozzá, mivel úgy tartotta, hogy Hitler eltért a „forradalmi” irányvonaltól. Az orvos az ügynök figyelmét azzal keltette fel, hogy megőrizte szoros személyes kapcsolatait a náci párt legfelsőbb vezetésének köreiben, többek között közeli barátjával Hitler törzsének vezetőjével Reom századossal. Haimzot tanulmányozása során az ügynök egyre közelebb került hozzá. Megtudva, hogy az ügy szakmáját tekintve újságíró, Haimzott maga ajánlotta fel, hogy fizetség ellenében információkkal látja el a nácikról. Az ügynök jelentéseiből és az azt követően Haimzottal folytatott személyes beszélgetésekből a rezidentúrának részletes elképzelése alakult ki erről a személyről. A volt tüzér főhadnagyot, az I. világháborút követően elbocsátották a német hadseregtől. A leszerelését követően Münchenben belépett az „Oberland”36 katonai szervezetbe, egyidejűleg orvosi tanulmányokat kezdett, majd Rostockban orvosi diplomát szerzett. 1922-ben mint orvos, szerződés alapján, Jáva szigetére utazott, ahol megkapta a maláriát. Hamarosan áttelepült Kínába. Egészségi állapota tovább romlott és visszatért Európába. 36 „Oberland” – Németországban, az első világháború után, a volt német tisztekből megalakult félkatonai, nacionalista szervezet elnevezése. 200 Jáván Haimzot írt egy tudományos művet a malária hatásáról az emberi pszichikumra, ami felkeltette az egyik ismert osztrák professzor figyelmét. A professzor meghívta őt Bécsbe, majd Párizsba, ahol Haimzot a rendőrség kábítószer-csempészet elleni harcában orvosi szakértő lett. Ebben a minőségében lehetőséget kapott látogatni a Sant-Siere-ben lévő tisztiiskolát és Franciaország más katonai intézményeit. Ezen látogatások alkalmával összegyűjtött értesüléseket elküldte Reomnek, aki akkoriban az „Oberland” müncheni szervezetét irányította, az pedig átadta az Abwehr munkatársának. Így kezdődött doktor Haimzot hírszerző tevékenysége. Németországba visszatérve, mint ideggyógyász kezdett dolgozni. Haimzot sok „Oberland”-beli kollégájához hasonlóan, belépett a náci pártba. Ez nem sokkal az egyetem befejezése után történt. Ugyanakkor, a „radikális-forradalmár” meggyőződése okán, bizonyos idő múlva eltávolodott a hitleristáktól, megőrizve ennek ellenére, közeli baráti kapcsolatát Reommel, aki nem egy alkalommal javasolta Haimzotnak a visszatérést a hitleristákhoz és fontos poszt elfoglalását a párton belül. A Haimzotról beérkezett adatok elemzése után a rezidentúra döntött a vele való kontaktus folytatásáról, mint információ forrás a náci párt tekintetében. A rezidentúra ügynöke, miután pénzt adott kölcsön a doktornak, javasolta neki, hogy készítsen két anyagot: a náci vezetés tevékenységéről és terveiről, és jellemezze a párt vezető személyiségeit. A Haimzot által elkészített első anyagokat 1932. áprilisában megküldték Moszkvába. Az anyagot átadva az ügynök jelentette a rezidentúrának: „Személyes meggyőződésem szerint dr.Haimzot számomra igen reménykeltő informátor lesz a nemzeti-szocialisták vonatkozásában, és remélem, hogy tőle vagy rajta keresztül dokumentált adatokat kapok majd a hitleristák tevékenységéről”. Az anyagokat nagyra értékelték a rezidentúránál és a Központban is. A Forrásnak számot adtak – A/331 és személyi dossziét fektettek fel „Doktor Hitler” fedőnéven. 1932. folyamán „Doktor Hitler” jelentős mennyiségű anyagot adott át a rezidentúrának a náci párt vezetésében kialakult helyzetről és a véleménykülönbségekről, Hitler Hindenburg elleni terveiről. Tőle ugyancsak információk érkeztek Németország belpolitikai kérdéseire vonatkozóan, többek között Bruining kancellár lemondásának okairól, a hadügyminisztérium tevékenységéről. Októberben a forrástól egy komoly anyagot kaptak a francia-német kapcsolatokról és Németország külpolitikai elszigeteléséről. Megküldve ezt az anyagot a Központnak, a rezidens azt írta: „A jelentés nagyon értékes és láthatóan, jól értesült forrásokból származó értesülések alapján került összeállításra”. Még korábban, májusban, a rezidentúra utasítást kapott a Központból annak szükségességéről, hogy tanulmányozzák a Hitlerrel szemben ellenzéki nemzeti-forradalmi mozgalom vezetést és ezzel kapcsolatosan felvetette a „Doktor Hitler”-rel történő, az ügynök közreműködése nélküli, közvetlen kapcsolat megteremtését. Egy ideig „Doktor Hitler” senkivel nem volt hajlandó 201 megismerkedni, kivéve az ügynököt, akiben megbízott. Ám végül 1933. február 25-én a Központ megkapta a jelentést: „Doktor Hitler” beszervezése megerősítve. Megállapodtak a velünk történő közvetlen munkavégzésről. Doktor utasításunkra elfogadja Himmler felkérését, hogy dolgozzon az SS törzsében”. A beszervezési beszélgetés idején „Doktor Hitler” elmondta, hogy barátain keresztül nem egyszer kapott felkérést, hogy térjen vissza a pártba és, többek között, lépjen az SS törzs szolgálatába. Ugyanakkor ő, ideológiai megfontolásból elutasította. A rezidentúrának sikerült meggyőznie, hogy térjen vissza a náci pártba és tegyen kísérletet Himmler apparátusában történő elhelyezkedésre. Még az előzetes megbeszélésen is sikerült keresztül mennie, de azután az ügy megfeneklett. Áprilisban megkísérelt személyesen találkozni Himmlerrel, felhasználva régi baráti kapcsolatát annak egyik közeli munkatársával Breithaupttal. Nem sikerült. A hitleristák, akik már hatalomra kerültek, nem engedték közel hozzá a korábbi belső ellenzékieket. Dr.Haimzot felett viharfelhők gyülekeztek, bár ő még biztonságban érezte magát. Május 4-én Haimzot késő estig a nácik pártgyűlésén tartózkodott. Ebben az időben a Nürnberg str-én lévő orvosi rendelőjében a speciális szolgálat három munkatársa jelent meg, követelve a portán a kulcsokat és éjjel kettőig alapos kutatást hajtottak végre. Összeszedtek minden levelezést és különböző feljegyzéseket, melyek között voltak jegyzetek a pártvezetőkről és a rohamosztagok szervezetéről. A kutatásról Haimzot reggel szerzett tudomást, amikor megérkezett a rendelőjébe. Azon nyomban Breithaupthoz ment és tanácsát, támogatását kérte. A későbbiekben erről a látogatásról beszámolva, Haimzot elmondta: „Az utóbbi kifejezte aggodalmát, hogy törvénytelen intézkedésről van szó; ezért legyek nagyon óvatos. Ugyan ilyen egyszerűen el is vihetnek és agyonlőhetnek. Von Possaner meggyilkolásával kapcsolatos incidens és más hasonló jellegű esetek bizonyítják, hogy mindez nagyon is lehetséges. Breithaupt azt tanácsolta neki, ne aludjon otthon. Ezt az éjszakát Haimzot egy panzióban töltötte, amely nem messze volt Breithaupt lakásától. Még aznap Haimzot kiverte a balhét a helyi náci szervezeténél és táviratot küldött Reomnek és Himmlernek. Ugyancsak felkereste a helyi rendőrőrsöt és bejelentést tett a kutatásról. Az őrsön közölték vele, hogy a házkutatást a gestapo hajtotta végre, a szomszédok állítólagos feljelentése alapján, miszerint Haimzot otthon egy olyan berendezést birtokol, amivel a anti-hitlerista ellenzék röplapjait sokszorosítja. Ám sem röplapokat, sem berendezést nem találtak. Másnap Haimzotnak kapcsolatain keresztül megtudta, hogy a házkutatásban részt vettek a rohamosztagosok is, akiket sikerült név szerint azonosítani. Haladéktalanul tájékoztatta erről Breithauptot, aki megígérte, hogy megteszi a további lépéseket. Ugyan ezen a napon este Breithaupt megnyugtatta Haimzotot, biztosítván, hogy minden rendben és újra otthon alhat. Ugyanakkor reggeli fél ötkor Haimzotot felkeltették. Az épületet és az udvart rohamosztagosok vették körül. Haimzotot letartóztatták. 202 Arról, hogy a továbbiakban mim történt Haimzot kiszabadulása után a rezidentúra munkatársának mesélte el. Először bevitték a rendőrőrsre, majd egy hét főből álló konvojjal átvitték a Hedeman str. 5-be. Ez az épület Berlinben, mint a kínzások háza volt ismert. Külsőleg egy tipikus berlini építmény, melynek első emeletén kicsinyke panzió a „Stadt Drezden” található. Úgy tűnik ez a névtábla csak álcázás volt, mert amikor Haimzotot átvezették a letartóztatottak helyiségébe, felfigyelt arra, hogy a falakon embermagasságban megszáradt vércseppek voltak láthatók. A letartóztatás okának megjelölése és kihallgatás nélkül 14 napot töltött Haimzot bezárva. Kegyetlenül bántak vele, ütötték, megalázták. Haimzot levelet írt Breithauptnak és Himmlernek és néhány más vezető nemzeti-szocialistának, valamint segítségért fordult Stefan őrnagyhoz az „Acél sisakosok”-tól. Mindez hiába – válasz nem érkezett. Később megtudta, hogy egyetlen levelét sem továbbították a börtönből. A nevére érkezett leveleket szintén nem kapta meg. Pedig ebben az időben a fia letartóztatása miatt halálos beteg lett Haimzot apja. Ezt szintén eltitkolták előle és csak anyjának az apja haláláról szóló táviratát kapta meg. A letartóztatást követő tizennegyedik napon Haimzotot, végre, kihallgatásra vitték. A különleges ügyek vizsgálójának minden kérdése Haimzotnak a Hitler ellenzékében való részvételére vonatkozott. Miután minden kérdésre tagadó választ kapott, a vizsgáló hümmögött és kijelentette: „Legyen elégedett, hogy mi szabadon engedjük önt”. Azt, hogy mivel vádolják végül is, nem közölték. Nem tudni milyen rugók működtek, de a kihallgatást követően néhány napot eltöltve a közös cellában, Haimzot május 25-én szabadlábra került, 26-án elutazott Dorthmundba apja temetésére és úgy döntött, hogy biztonsága érdekében ott marad néhány hónapig. A forrással való munkában bizonyos szünet állt be, ugyanakkor vele a kapcsolatot ismét a közvetítő ügynökön keresztül tartották. Az archív anyagokból látható, hogy a rezidentúra ismét megkísérelte ráküldeni a „nemzeti-szocialista vezérkarral való barátság” helyreállítására… 1934. február 27-én Himzot lakásán megjelentek a gestapó munkatársai és kihallgatták Hitler ellenzékével való kapcsolatáról. A kihallgatás befejeztével felszólították, hogy még aznap este Haimzot jelenjen meg a gestapón a főnökkel való beszélgetésre. Haimzott ingadozott, nem volt benne biztos, hogy menjen-e. Ugyanakkor a másnapra, a rezidentúra munkatársával megbeszélt találkozón nem jelent meg, és a biztosító találkozón sem. Ettől a naptól kezdve „Doktor Hitler” eltűnt. A rezidentúra kétszer is igyekezett őt elérni telefonon. Minden alkalommal a vonalba bekapcsolódott egy ún. szolgáltató iroda és igyekezett megtudni ki és milyen ügyben telefonál Haimzotnak. A tudatlanság fél hónapon át tartott. Március közepén a rezidentúra munkatársánál megjelent egy bizonyos Hans Brauman, egy berlini pap fia, aki mint Haimzot közeli barátja mutatkozott be. 203 H. Brauman elmondta, hogy február 27-én este Haimzot elment a gestapóhoz és többé nem tért vissza. Ezt megelőzően Haimzot figyelmeztette Hanst, hogy ha vele valami történne, el kell mennie egy bizonyos címre és tájékoztatást adni a történtekről, amit ő meg is tett. Ugyancsak közölte, hogy Haimzot anyja megbízott egy berlini ügyvédet fia érdekeinek képviseletével. Az ügyvéd felkereste a gestapót és megállapította, hogy Haimzotot valóban letartóztatták. Március 20-án Hans ismét felkereste a rezidentúra munkatársát és közölte, hogy az ügyvéd újból volt a gestapón, ahol kijelentették neki, dr. Haimzotot szabadon engedték. Ettől az időponttól kezdve Haimzotnak nyomaveszett. Anyja Berlinbe utazott és bejelentést tett a rendőrségen, hogy kutassák fel a nyomtalanul eltűntet. A rendőrségen az anyával közölték, hogy feltételezésük szerint fiát a kommunisták megölték. Mindezekről jelentést téve a Központnak, a rezidentúra kifejezte szilárd meggyőződését, hogy „Doktor Hitler”-t a gestapósok megsemmisítették. Ez megerősítésre került az 1934. június 30-án Berlinben megjelent „Fehér könyv”-ben publikáltak által. Ennek a dokumentumnak a 124. oldalán ez állt: „Dr. Karl Haimzot, az ismert író és orvos… A büntetőeljárás során, amely 1931 és 1932-ben folytak Reom ügyében, néhány alkalommal tanúként szerepelt. … Haimzot a nemzeti-szocialista vezérek nagyszámú levelével rendelkezett, melyek feltárták azok homoszexuális beállítottságát…Többször követelték, hogy hozza nyilvánosságra a leveleket. Mivel Reom védelmet ígért számára, Haimzot ezt megtagadta. Ez az életébe került. Hivatalosan meggyilkolását nem cáfolták”. Ennek az idézetnek a Központnak megküldött fénymásolatához a rezidentúra egy feljegyzést mellékelt: „Ismeretes, hogy dr. Haimzotot kb. 1934. február 20-22. között gyilkolták meg. A doktor holttestét nem adták ki az anyjának, mert, valószínűleg, erősen roncsolódott volt…Micsoda gazemberek és vadállatok – megölik és még szegény anyját is megalázzák. Remélem, hogy eljön az idő amikor megfizetnek ezek a gyilkosok!” Von Possaner és dr. Haimzot sorsa sajnálatra méltó. Az archívumban fennmaradt egy 1933-ban készült jelentés a berlini rezidentúra munkájának értékeléséről. „Figyelembe véve a nemzeti-szocialisták hatalomra kerülésének lehetőségét és a kolosszális aktivitását, amelyet ez a párt mutatott az utóbbi két évben, – áll a jelentésben – határozott intézkedéseket tettünk a párt belső információinak megszerzésére. Elsőként A/270 került bevetésre erre a munkára, de nem járt sikerrel, nem tudta megerősíteni helyzetét a pártban. Ennek okaként szolgált mind az ügynök jelleme, mind annak a párt előtti korábbi bűnei. Ennek ellenére kapcsolatainak köszönhetően sikerült neki megszereznie olyan anyagokat, melyek megvilágították a párt struktúráját és jellemezték annak egyes vezető munkatársait…” A/331 forrás „egy sor rendkívül értékes anyagot adott a párt apparátusának tevékenységéről és egyes személyek jellemzéséről. E két forrással szintén felderítésre került a párt hírszerző apparátusa és annak fedőszervei”.