Benutzer:Tamas Szabo/Bücher/Budapest/horvatorszag

aus Wikipedia, der freien Enzyklopädie
Zur Navigation springen Zur Suche springen

Horvátország (hivatalosan Horvát Köztársaság, horvátul Republika Hrvatska) közép-európai állam, Magyarország déli szomszédja. A két ország több mint 800 éves közös történelemre tekint vissza, lévén hogy 1102 és 1918 között reálunióban állt egymással.

Földrajz[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Műholdfelvétel

Vorlage:Fő Az ország a Balkán-félsziget északnyugati részén fekszik. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát. A hosszú tengerpart az ország különlegessége. Szlovéniával vitában áll a tengeri határait illetően.[1]


Geopolitikai szempontból két fő részre osztható:

  • Belső-Horvátország (Panonska Hrvatska)
  • Adriai Horvátország (Jadranska Hrvatska)

Éghajlat[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az ország éghajlata a belső vidékeken mérsékelt kontinentális, száraz és forró nyár, hideg, csapadékos tél jellemzi. A hegyekben jellegzetesen hegyvidéki klíma uralkodik hűvös nyárral és hóban gazdag, hideg téllel. A tengerpartokon mediterrán az éghajlat: forró és száraz nyár, enyhe és csapadékos a tél a partvidéken. Az átlaghőmérséklet Horvátországban januárban -5–10 °C, augusztusban 13–26 °C körül alakul.

Domborzat[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

A táj az ország kis területe ellenére változatos. Legmarkánsabban kirajzolódó tájegységei:

  • Dráva-Száva-vidék (Nizinska Hrvatska): A Szávától északra eső részét Dráva-Száva közének is nevezik. A területen alföldet és dombvidéket egyaránt találunk. Fő tájegységei nyugaton a Zágrábi-medence (Zagrebačka kotlina) és a Horvát-középhegység (Zagorje), keleten a Szlavón-röghegység (Slavonske planine), a Drávamenti-síkság (Podravska ravnica) és az Alsó-Száva-síkság (Posavska ravnica).
  • Dinári-hegység (Dinaridi): Északnyugat–délkeleti irányban húzódik. Horvátországot kettéosztja, illetve vonulatai hosszú határszakaszt képeznek Bosznia-Hercegovinával. A boszniai határ mentén található az ország legmagasabb pontja, a Dinara (1831 m.), amely egyben az egész hegység legmagasabb csúcsa és névadója. A hegység kőzete mészkő. A hegyvonulat átlagos magassága 1000-1500 m, legnyugatibb láncai a tengerpartot szegélyezik. A Dinári-hegység horvátországi szakaszának két fő tájegysége Gorski Kotar és Lika hegyvidéke.
  • Horvát tengerpart vagy Horvát Adria (Hrvatska obala): az Adriai-tenger horvátországi partvidéke szárazföldön 1778 km partvonalat jelent, de ha a szigetek kerületét is figyelembe vesszük, összesen 5835 km. A Horvát Adria szigeteinek száma 1185, szigetpartjainak hossza 4057 km. Horvátország legnagyobb szigetei: Krk, Cres, Brač, Hvar, Pag, Dugi Otok és Rab. A lakott szigeteinek száma 66. Az ország legnagyobb öblei a Kvarner-öböl, és a Šibeniki–öböl. A horvát tengerparthoz két nagy félsziget is tartozik: északi részén az Isztriai-félsziget, déli részén, Split és Dubrovnik között a Pelješac-félsziget. Az Adria-part észak–dél irányban fokozatosan mélyül, átlagos mélysége 250 m, legmélyebb pontja 1330 m. Mélysége északon átlagosan 20–50 m között mozog. A víz sótartalma jellegzetesen magas, északon 31-33‰, délen 38‰. A horvát Adria-part karsztos part, a világ legjobban tagolt tengerpartja. Idegenforgalmi szempontból a horvát Adria alapvetően három nagyobb részre osztható: Isztriai-félsziget, Kvarner-öböl és Dalmácia tengerpartja.

Vízrajz[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Kornati Nemzeti Park

Az ország tengeri felségvizeinek felszíne: 31067 km².

Folyóit tekintve az ország északi része vizekben gazdag: a Dráva-Száva-vidéken a Duna (188 km), a Dráva, és a Száva (562 km) jelentős. A hegyvidékekről a Kulpa, a Mura és a Neretva folyók gyűjtik össze a kisebb patakok vizeit. A tengerparton csak kevés és többnyire kisebb folyó található, mint a Mirna, a Krka, a Zrmanja és a Cetina.

Az országban körülbelül harminc természetes van, közülük a legnagyobbak: a Vranai-tó (Vransko jezero) Zárától délre (30 km²) és a Perucko-tó Splittől északra (13 km²). Jelentős tavai még: a Dráva-víztározók (kb. 30 tó) és a Krusčicai-víztározó.

Élővilág, természetvédelem[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Paklenica Nemzeti Park

Természetvédelmi területekben igen gazdag ország: nyolc nemzeti parkja, tíz természeti parkja, két szigorúan védett rezervátuma, hetvennégy különlegesen védett rezervátuma, nyolcvan természeti emlékhelye, harminckét védett tájegysége, harminchat parkerdeje van.

Nemzeti parkjai[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Természeti világörökségei[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Történelem[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Lásd még: Horvát bánok listája

Ókor[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

A mai Horvátország területén a rómaiak illír és pannon törzseket találtak. A terület egésze Augustus császár korában került szilárdan római uralom alá. A birodalom bomlásakor először a Nyugatrómai Birodalom része lett, de annak bukása után a dalmát partvidék szigeteit és városait Bizánc vonta ellenőrzése alá.

Középkor[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

A horvát honfoglalás a 7. században (Oton Iveković festménye)

Horvátország történetének első századaiban még nem volt egészen egyértelmű, hogy a horvátok Bizánc befolyása alatt maradnak-e, vagy pedig körükben is a nyugati kereszténység szilárdul meg. Horvátország nyugati jellegű kulturális és politikai orientációjára végül is a Frank Birodalom keleti terjeszkedése, a Velencei Köztársaság befolyása, és nem utolsó sorban a Magyarországgal 800 éven át fennálló nyolcszáz éves perszonálunió volt döntő hatással.

Honfoglalás és államalapítás[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

A népvándorlás korát megelőzően a horvátok még a Kárpát-hegység északkeleti lejtőin éltek. Ezt a vidéket középkori források még Fehér-Horvátország néven említik (a mai Lengyelország délkeleti része, Krakkó környéke). A horvátokat a 7. század végén telepítette le Bizánc a Balkán-félsziget nyugati részén határőr funkcióban.

Az Adriai-tenger északi partvidékéig húzódó horvát törzsek szláv nyelvet beszéltek, és két nagyobb fejedelemséget hoztak létre a XIX-XX. századi horvát történelemírás szerint:

  • Az északi horvát államot a történészek a Pannon-Horvátország (Panonska Hrvatska) névvel jelölik. Lakói főleg mezőgazdasággal, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak.
  • A déli horvát állam Tengermelléki Horvátország (Primorska Hrvatska) néven ismert. Lakói főleg a latin nyelvű városok (Dalmácia) és Velence kulturális és gazdasági befolyásának voltak kitéve.
Az első horvát király, Tomiszláv (?-928) szobra Zágrábban

A középkori bizánci, frank és pápai dokumentumok alapján a Horvát Hercegség, majd Zvomimir alatt (1067-1091) Horvát Királyság a Kapela-hegységtől délre elhelyezkedő terület volt. Szlavónia a magyar honfoglalás előtt az Avar-, majd a Frank-Birodalom része volt, mely a Dráva-Száva-közét jelentette. A honfoglalástól ez a terület a Magyar Királyság szerves része lett. Szent László király 1091 előtt megalapította a zágrábi püspökséget (Kaptol), ami Szlavónia területén helyezkedett el. A két vidéket, Horvátország tengermelléki és Kárpát-medencei részét ezért a mai napig meglehetősen eltérő kulturális és gazdasági sajátosságok jellemzik, melyet még a tengerparti olasz-velencei behatás tovább színez.

A kereszténység felvétele a 9. századra fejeződött be. 879-ben VIII. János pápa Dux Croatorum („horvát fejedelem”) néven említi Branimir fejedelmet. Horvátország 925-ben lett királyság, első uralkodója Tomiszláv volt, aki a két államot egyesítette. A független horvát királyság IV. Péter Krešimir uralkodása alatt (1058-1074) érte el fénykorát.

A középkori Magyar Királyság társországaként[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Datei:Triune Kingdom of Dalmatia, Croatia and Slavonia (1867 - 1918).gif
Horvát-Szlavónország címere

A horvát uralkodóház kihalása után (1091), a horvát királyi jogok és címek a magyar királyt illették meg. Trónutódlási harc kezdődött: a horvát nép és nemesség egy része Árpád-házi királyt akart, másik része pedig a megmaradt horvát nemességből akart királyt választani. A tárgyalásokat a horvát nemességgel Könyves Kálmán magyar király vezette, akit végül Tengerfehérváron (Biograd na Moru) horvát királlyá koronáztak. A Könyves Kálmán és a 12 horvát törzsfő közti megegyezés neve Pacta conventa. Ettől kezdve egészen az I. világháború befejezéséig Horvátország és Magyarország reálunióban állt egymással, azaz a két ország az egyszerű perszonáluniónál erősebb kapcsolatban volt a Magyar Királyság keretén belül. Horvátország így soha nem alkotta Magyarország szerves részét, hanem századokon keresztül annak nagyfokú autonómát élvező társországa volt, változó területtel és önkormányzattal.

A fenti - XIX. századi - álláspont azonban vitatott, mert a középkori pápai, német-római és magyar kódexek a következőket örökítették meg. Az utód nélküli Zvonimir halála után felesége, Árpád-házi Ilona királyné jogán, Szent László bevonult 1091 tavaszán a később Tengermellékként ismert Horvát Királyságba. A középkori öröklési rend alapján ez teljesen jogszerű volt, mert gyermektelen házasság esetén az élő házastárs házára szállt a birtok. László ezután unokaöccsét, Álmos herceget tette meg horvát királynak. II. Orbán pápa is hűbérúri igényt formált Zvonimir halálát követően a Horvát Királyságra, de jogalap híján idővel lemondott erről. Bár nem perszonálunió jött létre, mint később Magyarország és Ausztria között a Habsburg korszakban, a Horvát Királyság hasonlóan Erdélyhez - amit a mindenkori vajda irányított -, nagy fokú autonómiával bírt a bán vezetésével. A bánok a magyar király nevében magas rangú helytartók voltak, az Árpád-korban magyarországi főurak, a XIV.századtól a vitézségükért hűbérbirokot kapó horvát Frangepánok és Szubicsok (később Zrínyiként ismertek). A török kiűzését követően, az újkorban Szlavónia és Horvátország a Habsburg közigazgatás egyszerűsítése miatt a Magyar Koronán belül egy Horvát Királysággá olvadt, bár a király címében ekkor is Magyarország, Horvátország, Szlavónia stb. uralkodója maradt. A két ország közjogi viszonyát szabályozó magyar-horvát kiegyezés (1868. évi XXX. tv. Magyarországon, 1868. évi I. tv. Horvátországban) mindenekelőtt kimondotta, hogy a két ország kifelé "egy és ugyanazon állami közösséget képez". Az államközösségen belül Horvátország "külön territoriummal bíró politikai nemzet", amely "belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír." Így csak 1868-1920 között rendelkezett társországi státusszal.

A Horvátországgal szomszédos tengerparti terület, Dalmácia gazdag városai a 11. századig bizánci, majd pedig felváltva hol magyar, hol velencei fennhatóság alatt álltak. A Velencei Köztársasággal vívott évszázados háborúk után végül Nagy Lajos király itt is teljessé tette a magyar uralmat, miután a legdélebbi és egyben leggazdagabb dalmáciai kereskedővárost, Raguzát (Dubrovnik) is megszerezte.

A dalmáciai Klissza vára egy 1571-es ábrázoláson

Az 15. század első felében a Magyar Királyság meggyengült a folyamatos török támadás következtében, és a mai Bosznia-Hercegovina területét - amelynek nyugati és déli végei addig Horvátországhoz tartoztak - a törökök elfoglalták. Ezzel egyidőben a velenceiek is visszahódították Dalmáciát. Raguza azonban független lett, és évszázadokon át Velence fő vetélytársa maradt a térség kereskedelmében.

Korai újkor[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az 1526. évi mohácsi csata után, Magyarország nyugati feléhez hasonlóan, amelyet a törökök nem tudtak elfoglalni, Horvátország nyugati része is a Habsburg-házi I. Ferdinánd uralma alá került. Mivel a Habsburgok Magyarország törvényes királyainak is számítottak, így Horvátország is a Habsburg uralkodóház területeit gyarapította Magyarország keretében. A horvát államiság szempontjából azonban jelentős visszalépést jelentett a Habsburgok uralma, mivel a magyar királyok jelentős nemzeti mozgásszabadságot biztosító politikája a bécsi centralizmussal megszűnt. Ausztria uralkodói ugyanis nem koronáztatták meg magukat külön Horvátország királyává is, mint ahogyan azt Könyves Kálmán tette, bár Kálmánt követően sem tették ezt magyar királyok. A horvát parlament elődjét, a Sabort sem hívták össze (mint ahogyan a pozsonyi országgyűlés tevékenysége is jobbára szünetelt egészen a magyar reformkorig).

19. század[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az 1848-as horvát országgyűlés (Sabor)

A 19. század elejéig a mai Horvátország valamennyi területe Habsburg uralom alá került, mind a törököktől visszafoglalt területek éppúgy, mint Dalmácia, beleértve Dubrovnik (Raguza) várost is. Az egykori Horvátországnak abból a részéből, amely nem került Habsburg kézre, hanem továbbra is török befolyás alatt maradt, a későbbiekben Bosznia-Hercegovina tartomány alakult ki.

A horvátlakta vidékek nem alkottak egységes országot a hatalmas Habsburg Birodalmon belül, hanem több politikai egységre osztották őket. Mind Horvátországtól, mind Magyarországtól külön kezelték Szlavóniát, amely valaha Magyarország szerves része volt és jórészt magyarok lakták. Ekkorra azonban a magyarság már -a török által kiírtva- szinte eltűnt innen, így ebben az időben népesítették be jelentős mértékben a horvát telepesek az elnéptelenedett Szlavóniát. Ezenkívül külön közigazgatási területnek számított Dalmácia (1797-től osztrák), valamint Isztria is, amely az Osztrák Tengermellékhez tartozott. Sőt, a mai Horvátország jelentős területét elfoglaló úgynevezett katonai határőrvidék is gyakorlatilag önálló közigazgatási egységet alkotott.

A katonai határőrvidékre a Habsburgok előszeretettel hívtak szerb és részben vlach fegyvereseket a még török uralom allatt álló Balkánról a Habsburg Birodalom védelmére. A katonai határőrvidéken élő szerbeket a katonai szolgálataikért cserébe a Habsburg uralkodóház a többi népcsoporthoz képest jelentős kiváltságjogokkal ruházta fel. Az áttelepülés a török kézen lévő Balkánról a Habsburg Birodalom területére így nyilvánvalóan csábító volt, olyannyira, hogy az egykori katonai határőrvidék területén a szerbek gyakorlatilag többségbe kerültek a magyarokkal és horvátokkal szemben.

Horvát-Szlavónország vármegyéi a kiegyezés után

A kiegyezés értelmében (1868) a Horvátország és Szlavónia, valamint a volt horvát és szlovén katonai határőrvidék egyesítésével létrehozott Horvát-Szlavónország politikailag egységes terület lett a magyar korona részeként, Isztria és Dalmácia azonban a Monarchia osztrák részéhez tartozott. A 19. században ébredő horvát nacionalista mozgalom egyik legfontosabb célkitűzése valamennyi horvátlakta terület egységesítése volt.

20. század[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlását követően, az első világháború után, Horvátország a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. Ez az államalakulat 1929-től Jugoszlávia néven ismert. Isztria, Fiume és Dalmácia egy része 1920-1947 között Olaszországé volt.

A második világháború idején, sok száz év után, Horvátország ismét független lett egy rövid időre. A horvát történelemnek erre az időszakára azonban Mussolini fasizmusa és Hitler náci birodalma vetett végzetes árnyékot, a két birodalom közvetlen szomszédságában ugyanis az Ante Pavelić által vezetett Független Horvát Állam a tengelyhatalmak oldalán állt, és tevékeny részt vállalt a szerbek és zsidók tömegeinek kiirtásában.

A fasizmus és a nácizmus veresége után, Horvátország a szocialista Jugoszlávia egyik föderatív köztársasága lett, amelynek első elnöke, Josip Broz Tito, részben horvát származású volt. 1947-ben pedig az olasz lakosság Jugoszláv Néphadsereg általi több, mint 90%-ának elűzésével, kiírtásval Vorlage:Forrás Isztria, Fiume és Dalmácia is Jugoszláviához került.

Jugoszlávia felbomlása után[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

A vukovári népirtás (1991) áldozatainak temetője Európa legnagyobb tömegsírja a II. világháború óta

Jugoszlávia felbomlása során Horvátország 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, amelyet azonban a majdnem öt évig tartó véres háború követett. Horvátországnak azokon a területein, amelyeken a Habsburg Birodalom idején katonai határőrvidék létezett, az egykori osztrák telepítési politika következtében, a szerbek többségben voltak a horvátokkal szemben, és ezeken a vidékeken nem voltak hajlandóak elismerni Horvátország függetlenségét, hanem egy sajátos szerb szakadár államot hoztak létre, az úgynevezett Szerb Krajina Köztársaságot, amelyet azonban rajtuk kívül senki sem ismert el valódi államnak. Az 1995. évi horvát hadműveletek (Villám és Vihar) következményeként a háború befejeződött, a Szerb Krajina területe pedig újra Horvátországhoz tartozik. Ám a Vihar hadművelet alatt a horvát katonák ENSZ felmérések szerint körülbelül 2000 civilt öltek meg. A horvátok szerint 90 000, az ENSZ szerint 150 000, a BBC szerint 200 000[2][3], a szerbek szerint pedig 200 000-250 000 szerb menekült el a bevonuló horvát hadsereg elől. 1992 és 1995 között a horvát katonai erők Bosznia-Hercegovinában is harcoltak. Az 1995-ben fel nem szabadított területeket (Kelet-Szlavónia egyes részei és a Horvátországhoz tartozó Dél-Baranya) az ENSZ ellenőrzése alatt integrálták újra Horvátországba. Ez a folyamat 1998-ban fejeződött be, s ettől kezdve Horvátország teljes területe fölött szuverenitást gyakorol. A horvát nép embervesztesége a horvátországi háború során: 10 668 halott[4] 37 180 sebesült[3] 2915 eltűnt[4][5] 196 000 menekült[6]

2005-ben Horvátország hivatalosan is megkezdte csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval.

Államszervezet és közigazgatás[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Split látképe

Alkotmány, államforma[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az 1990-es alkotmány elfogadása óta Horvátországban parlamentáris demokrácia van.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az államfő a köztársasági elnök (Predsjednik), akit 5 évre választanak. Ő a hadsereg parancsnoka, az ő hatáskörébe tartozik kijelölni a miniszterelnököt, és egy kevés befolyása van a külügyekre is.

A horvát parlament, a szábor egykamarás törvényhozó szerv 160 fővel, amelynek tagjait 4 évente népszavazással választják. Ülésszakot január 15. és július 15. között, valamint szeptember 15-től december 15-ig tartanak.

A horvát kormány (Vlada RH) vezetője a miniszterelnök, 2 miniszterelnök-helyettessel és 14 miniszterrel dolgozik, mindegyik saját tárcával rendelkezik.

Horvátországban háromtáblás bírósági rendszer van: Legfelsőbb Bíróság, Megyei Bíróság, és Községi Bíróság. Az alkotmánnyal kapcsolatos ügyekben az Alkotmánybíróság dönt.

Közigazgatási felosztás[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Fő

Politikai pártok[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Védelmi rendszer[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Fő

  • Horvát Köztársaság Honvédelmi Minisztérium (Ministarstvo obrane Republike Hrvatske – MORH)
  • Horvát Hadsereg (Hrvatska Vojska – HV)
    • Horvát Légierő (Hrvatsko Ratno Zrakoplovstvo – HRZ)
    • Horvát Haditengerészet (Hrvatska Ratna Mornarica – HRM)
    • Horvát Szárazföldi Hadsereg (Hrvatska Kopnena Vojska – HKoV)

Népesség[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Horvátország etnikai térképe (2001). Vorlage:Jelmagyarázat Vorlage:Jelmagyarázat Vorlage:Jelmagyarázat Vorlage:Jelmagyarázat Vorlage:Jelmagyarázat

Általános adatok[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • Lakosság: 4,49 millió fő (2006). Korábbi adatok: 3,9 millió (1950), 4,4 millió (1970), 4,5 millió (1999).
  • Népsűrűség: 80 fő / km2 (2006). Legsűrűbben lakott területei: az Adria partja és a Pannon-régió.
  • Népességnövekedés: -0,03%/év (2006).
  • Születéskor várható élettartam: férfiak 71 év, nők 78,5 év (2006).

Legnépesebb települések[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Fő

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Etnikai csoportok: horvátok 89,7%, szerbek 4,5%. További népcsoportok: bosnyákok, magyarok (a 2001. évi népszámlálás során 16 595 fő volt), szlovének, csehek, olaszok, albánok és romák.

Lásd még: Horvátországi magyarok

Vallások: római katolikus 87,8%, ortodox 4,4%, muzulmán 1,3% egyéb 7,5%. A horvátok többsége a római katolikus egyház híve, míg a szerbek a szerb ortodox vallás követői. Ezen kívül a protestánsok élnek még az országban.

Gazdaság[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Horvátország az egykori Jugoszlávia hat tagköztársaságának gazdaságilag legjobban fejlett régiói közé tartozott. Az 1980-as évek végén becslések szerint a jugoszláv nemzeti össztermék 25%-a innen származott.

1990-ben 500 állami vállalat ment csődbe, 1991-ben a termelés az előző évihez képest 12% csökkenést mutatott. A balkáni háború kitörésekor, 1991 júniusában kezdődött a horvát gazdaság eredményeinek csökkenése.

Az államadósság 3 662 millió USD volt 1995 – ben – az egykori Jugoszlávia adóssága nélkül. Az inflációs ráta 3,5% – ot ért el (1996). A balkáni háború által okozott anyagi kár Horvátországban becslések szerint meghaladta a 20 milliárd USD összeget.

Általános adatok[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • A (GDP) bruttó hazai termék (2004) 34 311 millió USD, ebből: szolgáltatás 61,6%, ipar 30,1%, mezőgazdaság 8,2%; GDP/fő: 7 720 USD (2004) – 4,49% növekedést mutatottb(2000–2004).
  • A dolgozók aránya az egyes gazdasági szektorokban: 17% mezőgazdaság, 30% ipar, 53% szolgáltatás.

Gazdasági ágazatok[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Mezőgazdaság[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • A területnek közel kétharmad részét hasznosítja a mezőgazdaság. Mindenekelőtt a Száva-Dráva- köze áll intenzív hasznosítás alatt. Legfontosabb terményei: cukorrépa, burgonya, búza, kukorica. Ahol a klíma megengedi, lehetőség nyílik a bortermelésre és a gyümölcstermesztésre is. A déli parti területeken megterem a dohány és a citrusfélék.
  • Az állattenyésztésben főleg a szarvasmarha, a birka és a sertés tenyésztésére koncentrálnak.
  • Az adriai parthoz közeli vizek mentén meghatározó bevételi forrást jelent a halászat.

Ipar[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • Bányászata: Horvátország területe ásványkincsekben nem szűkölködik. A háború kitörése előtt, 1991-ben a legnagyobb munkaadó-szektor volt a bányászat. Fontos ásványkincsei: kőolaj, földgáz, feketekőszén, barnakőszén, bauxit, rézérc, kaolin. Néhány helyen előfordul a kalcium, a cink és a , így grafitot és gipszet is előállítanak.
  • Az Adria-kőolajvezetéknek köszönhetően Rijeka (Fiume) egyben a kőolaj-finomítás egyik központja is.
  • Legfontosabb üzemei a kőolajfinomítók, a vas- és acélgyárak, a hajógyárak, és a vegyipari üzemek. Fontos termékei az élelmiszeripari termékek, gépek, cement, beton, fémáruk és textilipari termékei.
  • A bányászat néhány éve hanyatlásnak indult. Az ipari üzemek közül 1991 után a háborúban sok megsemmisült vagy károkat szenvedett és a helyreállítás jelentős anyagi ráfordítást igényel, így ez néhány területen még hátravan.

Kereskedelem[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Dubrovnik látképe
  • Jelenleg a gazdaság vezető ágazata a szolgáltatás, s ezen belül is az idegenforgalom és a közlekedés.

Idegenforgalom

Az 1980-as években a jugoszláviai horvát tagköztársaság adta az ország idegenforgalmi bevételének 80%-át. Ez a háborús konfliktus nyomán súlyos veszteségeket szenvedett, de a hosszú tengerpart lassan visszanyerte vonzerejét.

Az ország idegenforgalmi területei a következők: Isztria, Kvarner – öböl, Dalmácia (Zadari régió, Šibeniki régió, Spliti régió, Dubrovniki régió), Közép-Horvátország, Zágráb, Szlavónia és a Drávaszög.

Az Isztria turisztikai szempontból az ország legfejlettebb régiója, legfontosabb centrumai a félsziget nyugati partján fekszenek. Tizenegy jachtkikötője van. Az Adria legnagyobb félszigete, partjának hossza 445 km.

Dalmácia tengerparti sávjában 2001-től rekordmértékű az idegenforgalom.

Külkereskedelem

  • Az 1990-es évek közepétől áruexportja jelentősen nőtt, jelenleg már éves szinten már több mint 5 milliárd USD. Ennek 70%-át a gépgyártás és a vegyipar valamint a textilipar és az élelmiszeripar teszi ki. Vezető külkereskedelmi partnerei: Olaszország, Németország és Szlovénia.

Közlekedés[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Az új autópálya Zágráb és Split között, háttérben egy Sveti Roki alagúttal

Rendkívül kedvező közlekedésföldrajzi helyzete révén hatalmas tranzitforgalmat bonyolít le. Fiume (Rijeka) kikötőjében főleg a külföldi befektetések révén jelentős infrastruktúrális beruházások kezdődtek. Lásd még: Horvátország autópályáinak listája.

Média[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Rádió-televízió[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Datei:HRT.jpg
A Hrvatska Radiotelevizija logója

A horvát állami televízió a Hrvatska Radiotelevizija (HRT). A televízót műholdról is foghatjuk. Egyéb rádiók: Otvoreni radio, Narodni radio és Radio Marija.

Az RTL televízió helyi képviselete: RTL Televizija. A másik népszerű magántelevízió a Nova TV. Ezenfelül még több helyi televízió is van: Z1, Otvorena Televizija (OTV), NeT.

Filmstúdiója a Jadran Film, amely a II. világháború óta készíti a filmeket.

Újságok[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Napilapok: 24 sata, Jutarnji list, Novi list, Slobodna Dalmacija, Večernji list, Vjesnik Hetilapok: Feral Tribune, Fokus, Glas Koncila, Globus, Hrvatski list, Hrvatsko slovo, Imperijal, Nacional

Kultúra[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Nemzeti színház
August Šenoa

Oktatási rendszer[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Horvátországban a gyermekek 8 éves kortól iskolakötelesek. Az országban 61 felsőfokú intézmény van, a legismertebbek:

Egyetem neve alapítása hallgatók száma
Zágrábi Egyetem 1669 52 600
Rijekai Egyetem 1973 16 450
Spliti Egyetem 1974 n.a.
Josip Juraj Strossmayer Egyetem 1975 7 500
Zadari Egyetem 2003 5000
Dubrovniki Egyetem 2003 2 600

Kulturális intézmények[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • Horvát Nemzeti Színház (Hrvatsko narodno kazalište): Épült 1895. Befogadás: 700 fő.

Lásd még: Horvátország színházainak listája

Művészetek[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Művészet

Gasztronómia[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Csonk-dátum Horvátország gasztronómiája természeti adottságai miatt rendkívül sokrétű. A török, a magyar, az olasz konyha hatásai is befolyásolták mai képét.

Külön kell választanunk a tengerpart illetve az északi, a tengertől távolabb eső területeit. A tengertől távolabb eső (Szlavónia, Baranya, Közép-Horvátország) leginkább a magyarhoz hasonló, fűszeres, sok húst (főleg sertés, baromfi), illetve zöldséget felhasználva főz, míg a tengerparti területeken nagyon sok halat illetve a mediterrán klímában megtermő zöldséget (szőlő, füge) felhasználva készítik ételeiket.

A legismertebb ételek, mellyel turistaként akár az olvasó is találkozhatott a következőek:

  • Ajvar: Előre grillezett, meghámozott és ledarált húsos paprikából készülő krém (hasonlít az Erős Pistához).
  • Péksütemények
Burek: török eredetű, azonban ma a legnépszerűbb horvát péksüteménnyé vált. Levelestésztából készül, túróval, sonkával, gombával, almával töltött édesség.
Strukli: réteshez hasonló, almával, gyümölccsel töltött sütemény.
Pljeskavica: lehetőség szerint faszénen, grillen megsütött fűszerezett húspogácsa.
  • Levesek: a tengerpart legnépszerűbb hallevese a Brodet, melyet agyagtálban, parázson főznek. A Manestra tengerparti részekre jellemző, vörösborral leöntött, babbal és pirított tésztával tálalt leves. A szárazföldeken a paprikás, tejfölös Csorba fogyasztása a leggyakoribb.

Turizmus, látnivalók[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Vorlage:Fő Lásd még: Horvátország magyar emlékei, látnivalói

Sport[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Datei:Janicasiel.jpg
Janica Kostelić siel

Két sportágban nagyon kiemelkedő Horvátország: kézilabda és síelés. A férfi kézilabdások olimpiai bajnokok, illetve Janica Kostelić síelőnő is olimpiai illetve világbajnok. Jók még vízilabdában, illetve futballban is. A leghíresebb focicsapataik a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split.

Híres sportolók még: Dražen Petrović, Krešimir Ćosić, Mirko Filipović, Goran Ivanišević, Davor Šuker, Zvonimir Boban, Robert Jarni, Dado Pršo, Eduardo da Silva, Niko Kranjčar, Ivano Balić, Mirza Džomba, Igor Vori, Ivan Ljubičić, Marin Cilic

Horvát első osztályú foci csapatok:

  • Dinamo Zagreb
  • Hajduk Split
  • NK Rijeka
  • HNK Cibalia (Vinkovci)
  • HNK Sibenik
  • NK Zadar
  • NK Inter Zapresic
  • NK Varteks Varazdin
  • NK Osijek
  • Slaven Belupo (Kapronca)
  • NK Zagreb

Croatia Sesvete

Ünnepek[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Hivatalos ünnepnapok az országban:

  • január 1. Újév
  • május 1. Munka ünnepe
  • május 30. az Államiság napja
  • június 22. Nemzeti Ünnep
  • augusztus 15. Mária Mennybemenetele
  • november 1. Mindenszentek
  • december 25-26. Karácsony

Az ortodox egyház hívei január 7. – én ünneplik a karácsonyt, ez fizetett ünnepnap.

Külső hivatkozások[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

Commons: Horvátország – Album mit Bildern, Videos und Audiodateien

Források[Bearbeiten | Quelltext bearbeiten]

  • Földrajzi Világatlasz (Nyír-Karta Bt., Kossuth Nyomda, Bp. 2003.)
  • Cartographia Világatlasz (Cartographia Kft., Bp. 2001-2002.)
  • Renato Cristin (Hg.) / Italienisches Kulturinstitut Berlin: Die Foibe. Vom politischen Schweigen zur historischen Wahrheit. Berlin u.a. 2007
  • Paolo De Franceschi, Foibe, prefazione di Umberto Nani, Centro Studi Adriatici, Udine 1949
  • Giancarlo Marinaldi, La morte è nelle foibe, Cappelli, Bologna 1949
  • Luigi Papo, L'ultima bandiera. Storia del reggimento Istria, L'Arena di Pola, Gorizia 1986
  • Roberto Spazzali, Foibe: un dibattito ancora aperto. Tesi politica e storiografica giuliana tra scontro e confronto, Lega Nazionale, Trieste 1990
  • Franco Razzi, Lager e foibe in Slovenia, E.VI, Vicenza 1992
  • Roberto Spazzali, Tragedia delle foibe: contributo alla verità, Grafica goriziana, Gorizia 1993
  • Eno Pascoli, Foibe: cinquant'anni di silenzio. La frontiera orientale, Aretusa, Gorizia 1993
  • Giampaolo Valdevit è curatore, Foibe, il peso del passato. Venezia Giulia 1943-1945, Istituto regionale per la storia del movimento di liberazione nel Friuli-Venezia Giulia, Trieste 1997
  • Fulvio Salimbeni, Le foibe, un problema storico, Unione degli istriani, Trieste 1998
  • Luigi Papo, L'Istria e le sue foibe, Settimo sigillo, Roma, 1999
  • Arrigo Petacco, L'esodo. La tragedia negata degli italiani d'Istria, Dalmazia e Venezia Giulia, Mondadori, Milano 1999
  • Giorgio Rustia, Contro operazione foibe a Trieste a cura dell'Associazione famiglie e congiunti dei deportati italiani in Jugoslavia e infoibati, 2000
  • Guido Rumici, Infoibati. I nomi, i luoghi, i testimoni, i documenti, Mursia, Milano 2002
  • Giovanna Solari, Il dramma delle foibe, 1943-1945: studi, interpretazioni e tendenze, Stella, Trieste 2002
  • Roberto Spazzali-Raoul Pupo, Foibe, B.Mondadori, Milano 2003
  • Gianni Oliva, Foibe. Le stragi negate degli italiani della Venezia Giulia e dell'Istria, Mondadori, Milano 2003
  • Claudia Cernigoi, Operazione Foibe - Tra storia e mito, Edizioni Kappa Vu, Udine, 2005
  • Raoul Pupo, Il lungo esodo. Istria: le persecuzioni, le foibe, l'esilio, Rizzoli, Milano 2005
  • Giacomo Scotti, Dossier Foibe, Manni, San Cesario (Le), 2005
  • Sessi Frediano, Foibe rosse. Vita di Norma Cossetto uccisa in Istria nel '43, editore: Marsilio, 2007.
  • Jožko Kragelj, Pobitim v spomin: žrtve komunističnega nasilja na Goriškem 1943-1948, Goriška Mohorjeva, Gorizia 2005
  • Johann Wuescht: Jugoslawien und das Dritte Reich; eine dokumentierte Geschichte der deutsch-jugoslawischen Beziehungen von 1933 bis 1945. Seewald, Stuttgart 1969.
  • Klaus Schmider: Partisanenkrieg in Jugoslawien 1941-1944. Mittler Verlag, Hamburg 2002. ISBN 3-8132-0794-3
  • Petar Kačavenda: Nemci u Jugoslaviji 1918-1945. Institut za savremenu istoriju, Beograd 1991. ISBN 86-7403-037-8
  • Milan D. Ristović: Nemački novi poredak i jugoistočna evropa. Službeni glasnik, Beograd 2005. ISBN 86-7549-397-5
  • Theresia Moho: Marjanci. Eine Kindheit in Kroatien. Piper Verlag. ISBN 3492036082
  • Theresia Moho: Weil die Nacht keine Augen hat. Als Deutsche in Kroatien 1945-1955. Drava Verlag Klagenfurt, 2006. ISBN 385435469X
  1. http://www.vajma.info/universal.php?rovat=tukorarch&index=2428&sqr=tukor
  2. "Evicted Serbs remember Storm", Matt Prodger, BBC News
  3. "Croatia marks Storm anniversary", BBC News, 5 August 2005.
  4. [1][2]